Keresés az erőforrások között
Hello világ, újra itt vagyunk - uCoz Táska v5

Hello világ, újra itt vagyunk - uCoz Táska v5

A várakozás véget ért - mutatjuk a uCoz Táska új, 5-ös alpha verzióját, mely reméljük elnyeri majd tetszéseteket!
bigblog2016-08-25 14:28:03 1081

Huhh, hát... nem is tudom, hol kezdjük. Mozgalmas hónap volt az augusztusi a uCoz Táska terén, de hisszük, hogy legalább így kárpótoltuk a hónapnyi kimaradást anyagok terén. Ezennel egy vadonatúj uCoz Táskát hoztunk el nektek, mely sokkal olvashatóbb és jobban kezelhetőbb. Sok dologról szeretnénk szót ejteni, így hát, vegyük őket sorba!

A megfogyott cikkek oka

Elsősorban szeretnénk elnézést kérni, hogy nem nagyon tettünk közzé semmilyen új erőforrást az utóbbi hónapokban. Igyekeztünk sok dolgot feltölteni, de egyszerűen nem jutott rá időnk. Mi egy kis csapat vagyunk, és, mint minden embernek, nekünk is vannak bizonyos személyes problémáink, amely miatt nem mindig voltunk képesek publikálni. Mivel még suliba járok, rengeteg tanulnivalóm volt, főleg, mert végeztem is. De most legalább sikeresen meglett ez is!

Bár ezután sem garantálhatom, hogy minden nap fogok bejegyzéseket közzétenni, viszont megpróbálok hetente legalább három bejegyzést posztolni az oldalon. Számos érdekesség van a listámon!

Új cím

Igen, ahogy azt észrevehettétek, a ucoztaska.net domain egy ideje nem érhető el (pontosabban augusztus 12. óta). Ez azért van, mert végleg kukázzuk ezt a domaint, helyette viszont itt egy még jobb és még "magyarosabb" - a ucoztaska.hu! Ezentúl minden egyes anyag és oldal itt lesz elérhető, valamint ez lesz a uCoz Táska végleges címe. Ha olyan szkriptet használtál innen, ami a ucoztaska.net domain-ről importál bizonyos elemeket, kérünk, cseréld ki a .net végződést .hu-ra, hogy működhessen a bővítmény.

Új külalak

Szerintünk ez a legszembetűnőbb változás, aki viszont nem vette észre, az most megtudhatja, hogy a uCoz Táska egy vadonatúj, modern, letisztult, továbbgondolt külalakkal rendelkezik. Ez a legfőbb változás, ami megtörtént az oldal ideiglenes lezárása óta. Tetszik? Írjátok le a véleményeteket egy hozzászólásban!

Minden eszközön tökéletes

Na jó, nem feltétlenül tökéletes, mivel van még mit módosítani rajta, hogy tényleg minden eszközön hiba nélkül megjelenjen az oldal, de jelenleg az oldal ugyanúgy böngészhető és használható telefonon és táblagépen is, akárcsak számítógépen. 

Igen, a cikkekben pár elem félrecsúszhat, de ez érthető, mivel az oldal célközönsége alapból a számítógépet használók, ezért nem optimalizálunk agyon mindent. 

Viszont egyes nem cikkben-levő elemek helytelen megjelenése zavaró lehet mobilon, így kérünk, jelentsétek nekünk azokat! :)

Easter egg-ek!

A uCoz Táska 5-ös verziója pár Easter egg-et is magával ragad, vagyis rejtett funkciókat, érdekességeket, amelyeket a húsvéti tojásokhoz hasonlóan keresni kell. Annyit elárulunk, hogy jól el vannak rejtve, és leginkább akkor találhatjátok meg őket, ha valamit beírtok. Jelenleg csak két Easter egg-ünk van, de folyamatosan hozzáadunk újabbakat. Ha megtaláltál egy Easter egg-et, megmutathatod nekünk, de ne áruld el, hogyan találtál rá! ;) 

Apró GYIK

Nincs több prémium szkript? Sehol sem találom őket!
Sajnos a prémium szkripteket többé nem lehet elérni, mivel egyrészt eléggé bonyolultnak tűnt a vásárlási folyamat (két különböző nyelvű oldal között mászkálni azért nem a legjobb megoldás), valamint az érdek se volt nagy. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a eltávolítjuk a prémium szkripteket az oldalról, legalábbis addig, amíg nem találunk egy jobb megoldást a vásárlási folyamatra.

Érdekes ez a nyelvezet a főoldalon. Máshol is használni fogjátok?
Elég valószínű, hogy igen!

Miért pont 20%-kal lehet menőbb a honlapom?
Miért ne? :P 

Pár elem még mindig ugyanolyan, mint a régi. Ezeket miért nem módosítottátok?
Szerintünk elég jól néznek ki ahhoz, hogy módosíthassuk őket!

Az új INTO mikor lesz kész?
Hamarosan.

Szépek ezek a megosztás gombok. Hol szerezhetem be őket?
Ez a uCoz új projektje, a uSocial, ami hamarosan magyar nyelven is elérhető lesz. Ha alapszinten megy az angol, kipróbálhatod itt: https://usocial.pro/en.

Ez még csak alpha!

Ez a uCoz Táska 5-ös ALPHA verziója, ami azt jelenti, hogy még kezdetleges. Folyamatosan fejlesztjük, hogy a lehető legjobb legyen, így itt-ott olykor előfordulhat pár szétesés. Amennyiben hibát találsz, kérünk, küldd el nekünk a dev@ucoztaska.hu címre.

Reméljük, tetszik nektek az új uCoz Táska. Sok munkánk gyümölcse ez, de még nem hagytuk abba!

Hozzászólások (2)

A hozzászólási lehetőség ideiglenesen kikapcsolva
A uCoz Táska hivatalosan is bezárt. A legtöbb anyag, a uCoz-os tagság lejárta után is elérhető GitHub-on. Köszönjük a sok együtt töltött évet!